Gondoskodás külföldről

Kedves Érdeklődő!

Korunk új kihívása, hogy egyre gyakrabban élnek távol a szülői otthontól a fiatalabb generációk, akik így fizikailag nem tudnak megfelelően gondoskodni az itthon maradt idősödő-betegeskedő szülőkről, hozzátartozókról.  Akár néhány hónapos, akár több éves külföldi tartózkodás esetén, sokszor megoldhatatlannak tűnő probléma szeretetteink egészségi állapotának gyengülése esetén, a segítő gondoskodás megszervezése. A koronavírus megjelenése még nagyobb testi-lelki terhelést hozott, hiszen sok esetben egyáltalán nem tudtak hazarepülni a kint élő gyermekek, hozzátartozók szüleikhez, nagyszüleikhez, rokonaikhoz akkor sem, ha nagyon-nagy szükség lett volna a fizikai segítségre.

Cégünkről „Non tu Solus – Nem vagy egyedül” és magunkról írt rövid bemutatkozásunkból szeretnénk kiemelni egy részt, amiért ezt a szolgáltatást elindítottuk:

„Bármekkora is bennünk a gondoskodás vágya, sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a családban adódó kötelezettségeink meghaladják a pillanatnyi energiáinkat vagy képességeinket, lehetőségeinket”

Az általunk közvetített segítő/ápolókkal ezekben a helyzetekben szeretnénk segíteni a családoknak, hogy mind a külföldön élő gondoskodni vágyó családtag, mind az itthon maradt szülő/hozzátartozó megnyugodhasson, nincs egyedül.

Ápolók/Segítők akik gondoskodnak a rászoruló hozzátartozóról

Kizárólag ajánlások, referenciák alapján , személyes beszélgetést (interjút) követően kerültek hozzánk azok az otthoni betegápolást vállaló hölgyek, akik már sokéves ápolói tapasztalattal rendelkeznek és folyamatosan napi 24 órában (ott lakással) gondoskodnak a hozzátartozókról.

Az ápoló-segítők általában fiatal nyugdíjasok, akik már évek óta foglalkoznak betegápolással, de legtöbb esetben nincs szakképesítésük. Az otthoni ápoláshoz az esetek többségében erre nincs is szükség.

Amit szolgáltatásunk keretében nyújtani tudunk:

  • Az Igénylő hozzátartozótól kapott információk alapján (kérdőív, email, telefonos egyeztetés) biztosítjuk az igényeknek megfelelő 24 órás ápoló/segítőt a gondozásra szoruló családtag részére.
  • Vállaljuk, – ha szükséges – hogy heti rendszerességgel (előre nem meghatározott napokon) meglátogatjuk az ápolásra szoruló hozzátartozót és ellenőrizzük, hogy a kívánt feltételeknek megfelelő szinten történik a gondoskodás. (Higiénia, étkeztetés, testi-lelki gondoskodás stb.)
  • Szolgáltatási Szerződést kötünk, amiben rögzítjük a Szolgáltató és Igénybevevő kötelezettségeit, valamint Gondozási Szerződésben rögzítjük a Segítő-ápoló és az Igénybevevő kötelezettségeit. A további információk/részletek a „Betegápoló igénylés” alatt találhatók.

A honlap kialakítását 6 évnyi, részben önkéntes munka előzte meg. Kizárólag ajánlások alapján gyűjtöttünk össze olyan otthoni betegápolást vállaló hölgyeket, akik már sokéves ápolói tapasztalattal rendelkeznek. A beosztást tekintve a 24 órás ápolást vállaló hölgyek, több hónapon át vállalják betegek ápolását az ország bármely részén, esetleges haza utazásuk esetén (Erdély, Kárpátalja) váltó társról gondoskodunk.

 Az alábbiakban néhány fontos feltételt sorolunk fel, ami a 24 órás ápoláshoz szükséges, valamint egy Kérdőívet fognak találni, amely a pontos igények felméréséhez szükséges. .

Kérjük, hogy semmi esetre se írják le jobbnak, szebbnek a beteg/segítségre szoruló állapotát a valós helyzetnél, mert csak abban az esetben tudjuk a legmegfelelőbb ápolót megkeresni, ha tisztában vagyunk a részletekkel, és így tudunk bizalmon alapuló, hosszú távú együttműködést ajánlani.

A kérdőív elküldése, azaz igénylés leadása egyben regisztráció is melynek díja 10.000,- Ft, amiről Díjbekérőt küldünk a megadott email címre. A befizetést követően kiállítódik a számla is, amit szintén elküldünk, de azzal már nincs teendőjük

Az igényléstől – regisztrációtól számított 24-48 órán belül felvesszük Önökkel a kapcsolatot, email-en, illetve telefonos konzultáció során megbeszéljük a részletes ápolási igényeket, tanácsot adunk a további teendőkkel kapcsolatban.

A konzultációt követően a megadott paraméterek alapján  kiválasztjuk az Önök részére legideálisabb ápoló-segítőt, akiről rövid ismertetőt küldünk, megadjuk nevét, elérhetőségét.

Amennyiben a kölcsönös egyeztetések megtörténnek, sor kerül az Igénylő és a szolgáltató Nontusolus Kft. között a Szolgáltatási Szerződés megkötésére. (minta itt érhető el)

A gondozó/segítő napi feladatait,- amik rögzítésre kerülnek az előzetesen egyeztetett igények alapján, valamint a díjazást a Gondozási Szerződés tartalmazza. (minta itt érhető el)

A sikeres közvetítés díja 24 órás gondozó/ápoló esetében egyszeri 50 ezer Forint, amit az ápoló beköltözése, illetve munkába állása után  kiküldött számla alapján kérünk átutalni.

A sikeres közvetítésért a díjat egy alkalommal kell kifizetni, sem a váltótársért, sem új ápoló igénylése esetén nem kérjük újra.

Amennyiben további kérdése van, kérem írjon a udvaros.vera@nontusolus.hu email címre, vagy keressen a +36 30 488 0612 telefonszámon.

TOVÁBBLÉPÉS